Mi a különbség Vőfély és Ceremóniamester között?

Az attól függ. Manapság már nagyon sok elnevezés létezik egy esküvői koordinátorra, így teljesen meghúzni egy vonalat vőfély és cm között, nem lehet.

Én mégis megpróbálom. Induljunk ki abból, hogy a hagyományos értelemben vett vőfély és a modern kori ceremóniamester között mi a különbség. Higgyétek el, nem csak az ár.

Vőfély

A magyar történelem és azon belül is a magyar hagyományok, sok – sok évre tekintenek vissza, amikor még nem volt se mikrofon, de még „insta story” sem. Ellenben esküvők természetesen igen. De nem ám 100-200 fős bulikák. Összejött a falu népe, a rokonok rokonai és azok rokonai. Ezt a násznépet, pedig túl kellett harsogni, sőt szórakoztatni kellett. Erre a feladatra született meg, a hagyományos értelemben vett vőfély. Aki népies viseletben és vőfély botjával érkezik, rímes mondókáival szórakoztatja a közönséget és az ifjú párt. Nem feltétlenül feladata a problémák megoldása, ahogy a szolgáltatók koordinálása sem. Ellenben fáradhatatlanul és harsogva konferálja a tyúkhúsleves és a sültestál különböző variációit. Az esküvő minden mozzanatához van egy rímekbe szabott vicces megjegyzése, melyekkel törekszik az ifjú párt és a násznépet folyamatos izgalmi állapotba hozni. Néha már – már polgárpukkasztóan teszi mindezt, amivel semmi probléma nincs, hiszen az ifjú pár és az örömszülők is tudják, ha vőfélyt választanak csomagba kapják az anyósvicceket.
Összességében, ha egy tradicionális és hagyományőrző lakodalmat szeretnétek, válasszatok vőfélyt….vagy mégse? Olvassatok tovább és lehet meggondoljátok magatokat.

Ceremóniamester (cm, ceró, cerka, modern vőfély, esküvői koordinátor…)

Kik vagyunk mi? Én mindig úgy fogalmazom meg ezt a választ, hogy a ceremóniamester, egy modern köntösbe bújtatott vőfély, felvértezve a modern elvárásoknak megfelelő tudással és szemlélettel. Nem is olyan régen kezdődött és nyilván ez a szakma is Amerikából érkezett. Kb. 20 éve gondolta egy pár, akkor még fiatalnak mondott jóvágású fiatalember (akikből azóta az ország legmeghatározóbb ceremóniamesterei lettek), hogy próbáljunk ki valami újat itthon és dobjuk fel, az amúgy unalmasnak vélt esküvőket. Miért ne lehetne egy esküvő különleges? Miért ne lehetne egy esküvő egyedi? Akár egy „show”, aminek a főszereplői nem más, mint a menyasszony és a vőlegény, a nézők pedig a násznép. Így született meg a ceremóniamester fogalma Magyarországon. Az elgondolás pedig bejött. 2021-re elértük, hogy a párok 90% – a ceremóniamestert, vagy modern vőfélyt választ az esküvőjük koordinátoraként. Hogy miért? A válasz egyszerű. Több mint 100 esküvővel a hátam mögött, ceremóniamesterként tudom, hogy egy boldog menyasszony, akkor igazán boldog menyasszony, ha a NAGY NAP, amikor szerelmével kimondják a boldogító igent, tökéletes. Ebben segít Nektek a ceremóniamester. Sőt, nem csak segít, hanem el is éri. A szerződéskötés pillanatától oda figyel rátok, fogja a kezeteket. Közösen állítjátok össze a forgatókönyvet és pontosan úgy alakítjátok azt, ahogy az ifjú pár megálmodta. Az esküvőtök napján pedig egészen a vendégvárástól, a legutolsó programig figyel, irányít, problémát old meg és szórakoztat. Egy pillanatra sem lankad a figyelme. Egy igazi ceremóniamesternek egy célja van. Titeket boldognak látni az esküvőtökön. Legalábbis én ebben a szellemben teszem a dolgom, szerintem ez a szakma éppen ezért szép. A sok boldog embertől.


Természetesen a hagyományokat egy ceremóniamester irányítása mellett sem kell elhagynotok. Legyen szó menyasszony kikérőről, vőlegénytortáról, menyasszonytáncról, menyasszonyrablásról, hagyománykövető játékokról (csak a kocsist ne, könyörgöm 🙂 ) mind a ceremóniamester feladatkörébe sorolhatók, csak éppen modern, műsorvezetői előadásmódban. Nyílván az ember a saját szakmájáról szuperlatívuszokban tud beszélni és a felé hajlik, hogy ha választásra kerül a sor akkor őt válasszák. Úgy gondolom, hogy a vőfély szakma egy nagyon szép szakma és természetesen rátok van bízva, hogy vőfélyt vagy cm-et választotok a NAGY NAPOTOKRA. De inkább válasszatok ceremóniamestert. Mondjuk engem 😉

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a közösségi oldalakon!

Picture of Szigetvári Tamás

Szigetvári Tamás

Hasonló cikkek

Szigetvári Tamás

Miért kell CM egy esküvőre?

Amiért egy hadseregbe is kell százados 🙂 Na jó azért ne hasonlítsunk háborúhoz egy esküvőt, de abban biztosak lehettek, ha nincs ceremóniamester, egy rossz esküvő

Ceremóniamester & esküvőrendező

Miért Én?

Mert imádom a kihívásokat így elvállaltam. 90 ember előtt, remegő lábakkal és összeszűkült gyomorral érkeztem és óriási mosollyal az arcomon távoztam. Kerek 10 évvel ezelőtt tudatosult bennem az, hogy ez a szakma gyönyörű. Kiéhezve vártam a következő lehetőséget, amikor újra egy szerelmes pár legboldogabb napjának részese lehetek. Nem is kellett várni rá sokat, jöttek a következő barátok és azok barátai, míg pár év elteltével hivatássá vált, ami az elején hobbiként indult el. Miért választottam ezt a hivatást? Mert ennél jobb szakma szerintem nem létezik. Szórakozni és szórakoztatni. Boldog, vidám emberekkel körbe venni magad és részese lenni annak a napnak, ami az ifjú pár számára az örökké tartó összetartozás kezdete. Legalább is így indulunk neki, a többi már rajtatok múlik. Mindenki, aki házasodik, a tökéletes esküvőt álmodja meg és én ebben segítek nektek attól a perctől, hogy aláírjuk a szerződést, egészen az esküvő végéig. Minden ceremóniamester más, ezért nagyon fontos a kölcsönös szimpátia, egy személyes találkozó, mielőtt kiválasztjátok azt az embert, akire rábízzátok életetek legboldogabb napját.

Munkáim során kiváló esküvői fotóssal dolgozom együtt, Dóri személyében. Együttes rendelés esetén garantált kedvezményre számíthattok tőle! 

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.